Szilvalekvár mama módra

Vasárnap Zsolóval közösen szilvalekvár gyártásra adtuk a fejünket. Hozott nekem egy vödör, igazi fáról szedett, mézédes szilvát, nem ám bolti vastaghéjú, savanyút, mint amihez a múltkor a Tescoban volt szerencsénk. 

A fáról szedett szilvának az előnyei mellett azonban meg van az a hátránya, hogy már van lakója, így a szilva egy része sajnos a kukában landolt. Persze így is több, mint 3 kg maradt, ami a feldolgozás során a tízszeresének tűnt, ugyanis egy szilvaszemet 16 darabra vágtunk fel. 

 

Na, innen a receptet már nem tudom pontosan leírni, mert ez igazi "mama-féle" lekvárfőzés: "gondolom és kóstolom formára". Ami a lényeg, hogy Zsoló mamája kiadta az ukázt: Szilvalekvárba soha nem teszünk előre cukrot, hanem folyamatosan kóstoljuk, és ha a végén nem elég édes, akkor elhúzhatjuk fölötte a cukros zacskót. :)

Ami biztos: két vaníliarúd és valamennyi fahéj belekerült. Persze utóbbi csak csínján, mert én annyira nem vagyok fahéj párti. A cukrot viszont annál inkább szeretem, így ebből volt is egy kis vitánk Zsolóval. Szerintem a lekvár attól lekvár, hogy összeragad a szám, ő viszont annyira nem édesszájú. Ami nekem savanyú volt, az már neki pont jó. Így amikor nem figyelt, sunyiban belecsempésztem egy csomó cukrot. Persze így is jó volt. :D:D:D 

Azért hagytam kibontakozni, ha már közösen csináltuk: kevergethette a lekvárt.

 

Összesen 7 kis üveg lekvárt nyertünk ki a 3 kg szilvából, és szerintem nagyon finom lett. Azt kell mondanom, hogy nagyon tehetségesek vagyunk! :):):) Következő közös projektünk a baracklekvár lesz. Csak a mihez tartás végett mondom... :D:D:D

Fahéjas almalekvár "gondolom formára"

Múlt hét csütörtökön 12 órányi folyamatos agymunka után úgy éreztem, hogy valamivel le kell vezetnem a feszültséget. Erre mostanában a lekvárfőzést tűnik a legalkalmasabbnak. Találtam is egy receptet a neten, ami nem tűnt túl bonyolultnak. Bár az elkészítési időt illetően már igencsak szkeptikus vagyok, de most is bedőltem annak, hogy besűrűsödik és kész is. 

A lekvár receptje, mint utólag kiderült, több sebből is vérzik.

Hozzávalók:

• fél kg alma
• 1 citrom
• 1 narancs reszelt héja
• 5 dkg cukor
• 3-4 tk  őrölt fahéj

A recept szerint az almákat meghámozzuk, kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a narancs- és citromhéjat, illetve  a citrom levét, cukrot és fahéjat. Besűrűsödésig főzzük, ami nagyjából 1 óra. 

Na most, fél kg alma az barátok közt is 3 szem, amivel nem érdemes bohóckodni, így mint mindig, most is dupláztam az adagot. Azzal viszont nem számoltam, hogy valamilyen oknál fogva ezek a szerencsétlen almadarabkák az istenért nem akarnak levet ereszteni, mint más normális gyümölcs, így kis híja volt, hogy oda nem égett az egész, pedig folyamatosan kevergettem. Találtam ugyan itthon maradék almalevet, amit hozzáöntöttem, de olyan hamar elillant az a 2-3 dl, mintha bele se tettem volna. Éjfélkor már nem akartam annyira ugrabugrálni a Tescoba egy újabb doboz almaléért, így jobb híján a narancsot facsartam ki, de ez sem sokat segített. Ráadásul az almadarabkák sem nagyon mentek össze, tulajdonképp semmi lekvárformát nem adott ki, csak egy nagy lábos masszát, ami állandóan oda akar égni. Mérgemben fogtam a robotgépet, és ott a tűzhelyen összeturmixoltam az egészet, hozzáadva vagy 3 nagy pohár vizet. Na, így már kezdett alakulni a dolog....

Végül kb. fél 2-re végeztem a befőzéssel, és azt kell, hogy mondjam, eddig ez lett a legfinomabb lekvárom. Természetesen nem tudom a pontos receptjét, hogy miből mennyi kell, mert a végére már mindent "gondolom formára" meg "amennyit felvesz" alapon tettem bele. És ami a legszörnyűbb, hogy összesen 3 és fél kis üveg lett belőle, amiből a félüveg már el is fogyott. 

Vége a kőkorszaknak: eljött az e-felvételi ideje

Hétfőn volt szerencsém az elektronikus felvételihez. Immár ez a negyedik felsőoktatási képzés, amire jelentkezem, de eddig csak a hagyományos formáját műveltem a felvételizésnek. Egyszerűen hihetetlen, hogy a karosszékben ülve este 10-kor megoldható ez a dolog. Nem kell postára menni az "A" és "B" lapokért, lefénymásolni az érettségi bizonyítványt, a diplomát, kitöltögetni (és elrontani) a lapokat, majd újra postára menni, megírni az ajánlott feladáshoz szükséges cédulát, a borítékot, bélyeget venni, csekket befizetni stb. 

A legjobb az egészben, hogy olyan szinten kézen fogva vezetik az embert a lapok kitöltése során, hogy legtöbbször listából, megadott választási lehetőségekből kell megjelölni a megfelelőt, súgó áll rendelkezésre, és nem enged a program továbblépni, ha valamit rosszul vagy esetleg egyáltalán nem töltöttél ki. Egyszóval nagyon hülyének kell lenned, ha mégis elrontasz valamit. A csatolásra kerülő dokumentumok miatt szintén nem kellett megmozdulnom (na jó, csak addig, amíg előkerestem a bizonyítványaimat), mert telefonnal lefotóztam őket, majd feltöltöttem a gépre, aztán a programba. A felvételi eljárás befizetésének díja szintén ugyanígy történt - internetes banki utalással. Szóval most teljesen el vagyok keveredve, holott ez nem egy új keletű dolog, hiszen 2006 óta létezik, de számomra most került előtérbe, és vettem hasznát, hiszen az utolsó pillanatban döntöttem a felvételizésről. Az persze, hozzá tartozik még a dologhoz, hogy egyszer (!) mégis be kell menni a postára, hogy a hitelesítő lapot feladjam, de ennek három nappal a pótfelvételi után van a határideje, ami szintén könnyítés.
Egy szónak is száz a vége: Éljen az elektronikus felvételi, éljen a technika és éljenek a számítógépes programok! Jipppijájéééé! :)  

Gigi két éves lett

Édes drága Gigimackóm július 28-án két éves lett. Tegnapelőtt zsúrt rendeztem neki kutyatortával, papírcsákóval, vendégekkel és minden jóval. Nem is nagyon akarok írni, a képek sokkal beszédesebbek.

 

 





Görögdinnye-dzsem projekt

Hétfőn óriási felfedezésben volt részem: görögdinnyéből is lehet dzsemet készíteni. Még soha nem hallottam, láttam, és nem is kóstoltam ilyesmit, úgyhogy gondoltam elkészítem.

Hozzávalók: 

• kb. 1 kg dinnyehús
• 4 evőkanál citromlé
• 2 dl narancslé
• 50 dkg 3:1 befőzőcukor

Ebből elméletileg 3 kisüveg lekvár jön ki, úgyhogy én kapásból dupláztam. Legyen értelme összekoszolni a konyhát. :)

Egyébként a leírás szerint írtó egyszerű az egész: A dinnyét kimagozzuk, ráöntjük a narancs- és citromlevet, pépesítjük, majd hozzáadjuk a cukrot, és lassú tűzön felforraljuk.

Persze elméletben minden olyan egyszerű! Kezdjük ott, hogy a dinnyemagozás elég macerás dolog, de az elején még lelkes az ember, úgyhogy alapjában véve vígan pepecsel vele.













A főzés része kicsit húzósabb. Bár nem áll mögttem nagy lekvárfőző múlt (eddig ez a második ilyen jellegű projektem), de a receptek mindig azt írják, hogy csak "megrottyantod", aztán kész is, töltheted az üvegekbe. Az állaga persze sose lekvárszerű lesz ilyenkor. Nem tudom, de gyerekkoromból bennem még mindig él az emlék, hogy a lekvárfőzés egész napos program, állandó felügyelettel. Most sem gondoltam, hogy ilyen hamar megleszek ("megrottyantás"), de utólag belátom, nem este 7-kor kell nekiállni lekvárt főzni, ugyanis a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagy. Nálam ez olyan éjfél körül következett be.

Ekkor már próbáltam igencsak megsürgetni azt a rottyantást, úgyhogy a lassú tűz is egyre feljebb sunnyogott. Minden estre fél 1-kor már késznek ítéltem (akárhol is tartott a dinnye lekvárrá válása), úgyhogy üvegekbe töltöttem, remélvén, hogy majd ott elrendezi magában a továbbiakat. Egyébként a dupla alapanyag felhasználásából 7 db 3,5 dl-es üveg telt meg.

Egy hét távlatából visszatekintve a "megrottyantás", ami nálam 3 órát vett igénybe, kevésnek bizonyult: a dzsem túl híg lett. Ízre viszont igazi ínyencség, négyből három ember lemeózta, és ízlett nekik. Érdekes a dinnye ebben az állagában. Ezen felbuzdulva vasárnap elkészítettem a dinnyedszem javított verzióját két tasak zselésítő felhasználásával. Így ugyan 5 üveg lett belőle, de most igazi lekvár állagú.