Andrisnak - verzsön: 2.0

Juuuj, hát végre hazajött Andris, megvolt az első randevúúúúnk! Viszonylag kevés lebaszcsival megúsztam az előző, róla szóló posztomat, ezért most igyekszem csupa szépet és jót írni...

Na jó, ez ellenkezik az elveimmel, imádok trollkodni, úgyhogy inkább nem írok semmi különöset... csak hogy köszönöm a parkban ücsörgést, a pitából kézzel zőccség kievést, a karkötőről tengersó nyalogatást, és a mezítlábas sétát. Egy élmény volt! :)

U.I.: Robi, köszi a hazafuvart, és hogy - mint kiderült - hűséges olvasóm vagy Schladmingban... Végre megoldódott a rejtély, hogy ki az, aki rendszeresen látogatja a blogomat Ausztriából. :)

Mosoly

Ez a legszebb mosoly, amit valaha láttam. I'm in love...

Újabb Facebook fail

Reggel posztoltam a török faszikról szóló írásomat, erre pár órával később random bejelöl egy a Facebook-on. Hát ez mekkora gigamegaLOL már?!?! Csak tudnám honnan jönnek mostanában ezek az ismeretlen ismerősök...

"Kistarkanok" a valóságban

Az álom... :)

Egy kis adalék még a német utam margójára.
Szóóóóval, nagy vehemenciával indultam neki a németországi nyaralásnak, tekintve közel s távol mégiscsak Németország az egyik gyűjtőhelye mindenféle külföldi népeknek, így a törököknek is, és Babi előre fel is készített, hogy baromi sok van belőlük. Nah gondoltam, lehet majd csemegézni a jobbnál jobb török faszik között, aztán talán ha minden jól megy, nyeltudásomat a "sevi seviyorum"-ról és néhány dalszöveg részletről talán feltornázhatom kicsit magasabb szintre, tekintve, hogy tavaly óta elég sokat felejtettem az amúgy is gyér szókincsemből. Ahha, persze! :D:D:D

Élt bennem valami álomkép, hogy a törökök pasik egytől egyig úgy néznek ki, mint Tarkan. Ezt nem tudom honnan szedtem, de mivel 15 éve "lámúr tuzsúr" van, így eltekintettem attól a ténytől, hogy hát a valóság valamivel silányabb lehet. Na most, hogy más ne essen ebbe a hibába, és ne fűzzön túl nagy reményeket hozzájuk, ím a szörnyű tények. Neeem, nem úgy néznek ki, mint Tarkan, sőőőt... amiket én láttam baromi rondák! Nem tudom, megfogalmazni se, hogy miért, egyszerűen rondák és kész - vagy csak az elvárás volt túl nagy. Buták mint a tök és elég pofátlanul udvarunculnak.

Török faszi...
bruhaha meg muhahaha :D:D:D

Babival rövid ismeretséget kötöttünk két példánnyal a ParkTheaterben, kinek kinek egy-egy. Kb. 10 perces kapcsolatunk kimerült abban, hogy megbeszéltük kit hogy hívnak, hány éves, blablabla (amik mára természetesen a feledés homályába merültek), meg egy közös fotó, aztán szebb jövőt mindenkinek, élesen balra el, míg félrenéztek. 

Babi jól megragadta a lényeget képregény formájában. Nem is kellenek szavak, azt hiszem, tömören és velősen ábrázolja csalódottságomat és kiábrándultságomat a török amorózók terén. :)

Azért feszültségoldásként berakok egy Tarkan videót, hogy kb. mire számítottam. De asszem ez csak egy párhuzamos univerzumban történhet meg! :D :D :D

                             

We all live in a yellow submarine

Mindig is vágytam egy rusztikus, oroszlánlábas kádra... aztán most megtaláltam az igazit, a nekem valót, a Berni-világába illőt.  Szarért-húgyért árulják, 600. 000 Ft (de láttam leértékelve már 300.000 -ért), nem pénz érte. És akkor merd rábízni vagy merje elvállalni valaki az átalakítását, hogy sárga tengeralattjáró legyen belőle. Mert persze mi más? :) 

Aztán lehetne a kádban ülve, a baromi nagy habban üvölteni, hogy:

"We all live in a yellow submarine, 

yellow submarine, yellow submarine. 

We all live in a yellow submarine, 

yellow submarine, yellow submarine." 

Mondj igent!

"Mondj igent. (...) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál." 

(Gabriel García Márquez)

Andrisnak with love :)

Ismét bebizonyosodott az a gyerekkoromból már jól ismert szabály, miszerint ha valaki azt mondja, ezt ne csináld, akkor annál inkább is! Perszeeee! Szóval  Prikaszky Ákos Gergőről szóló posztom elején - bár nyomatékosítottam, hogy lányoknak szól - természetesen a fiúk nem tudtak ellenállni. A statisztika és a visszajelzések alapján úgy ugrottak rá, mint gyöngytyúk a zöld takonyra, bár állítom a közepe felé már megbánták. 

Persze, Andris is olvasta. Mivel jövő héten hazalátogat, küldött tegnap egy képet a nyaralásáról. (Megjegyzés: Az elmúlt 10 évben elég ritkák voltak a találkozásaink - na jó, az idejét nem tudom, mikor futottunk össze, kb. 5-6 éve -, noha chat-en rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.) Először azt hittem, hogy azért küldi, mert olyan debilnek gondol, hogy esetleg szükségem lesz a képre a felismeréséhez. Eszembe jutott, hogy ezzel az erővel megdumálhattuk volna, hogy egy Times lesz nála meg vörös rózsa a zakója gomblyukában, és bal kézzel keveri a kávét a 3-as asztalnál a kávézóban, vagy valami hasonló filmes jelenet. De aztán hamar kibújt a szög a zsákból, ugyanis a kép célja nem más volt, mint hogy, hátha írok róla is egy "csajos sztorit" a blogomba. Hehehe, de édeeees! :)

Hát, Andriskám, a modellkedéshez még gyúrni kell picit, és nem hiszem, hogy az EzoTV-nél labdába rúghatsz. Na jó, csak genyóskodok, megígértem, hogy nem csinálok belőled hülyét! Nagyon várlak haza, és készülök a "rendez-vous-ra". Millió tsók és szeretés! Pápusz!

Hja, majd' elfelejtettem, íme Andris sztárfotója. Öööö... szép a tenger, muhahaha... :D:D:D

Hey-ho! Kicsi kocsi bumm-bumm, kicsi kocsi bumm-bumm, jó kis gép!

Péntek óta ismét autó nélkül tengetjük életünket, mert valami rejtélyes, megmagyarázhatatlan oknál fogva, mindig akkor adja fel szánalmas harcát az utakkal szemben, amikor a Krisna-völgyi búcsúba készülök. Na jó, pénteken 40 km választott el a FüredJam-től, de szombaton a völgy lett volna az úticél.

Reggeli kávém közben Viktor jelezte nem kevés szarkazmussal, hogy ne lepődjek meg, hogy a Seicento áll a ház előtt, ha esetleg a hétvége során megfeledkeztem volna arról a nem elhanyagolható tényről, hogy a kocsi perpill darabokban van. Mondtam is, ezen már nem lepődök meg, tekintve, hogy a fostalicska Renault Laguna a legrosszabb időpontokban keseríti az életünket, azon ellenben nagyon is meglepődnék, ha egy Z4 állna a ház előtt, a szélvédőjén egy cetlivel, hogy "Kulcs a postaládában. Boldog születésnapot, kislányom!". Na ez lenne az igazi "lefosom a bokámat effektus". Egyből be is bizonyosodna gyerekkori feltételezésem - aminek nem győztem mindenféle szekrényekben, papírdobozokban, padláson való kutatással bizonyosságot szerezni -, miszerint örökbe fogadtak, és valahol jó messze - mondjuk New Yorkban vagy Los Angelesben - élnek a kőgazdag valódi szüleim, és csak arra várnak, hogy irgalmatlan összegekkel értelmet adjanak földi létemnek és boldoggá tegyék hátralévő napjaimat. Álom, álom, édes álom... :)

Az élet

Megnyugtató, hogy az eleje és a vége sima ügy. Kár, hogy a lényegi részt, akarva-akaratlanul túlbonyolítjuk. 

Én így turistáskodok

Ma arról kérdezett Gyula, hogy a németországi kirándulásom során milyen látnivalókat néztem meg, hiszen bár a bázis Kemptenben volt, többfele is jártam a két hét alatt. Hááát, kövezzetek meg, de őszintén szólva semmire nem voltam kiváncsi, ami turistalátványosságnak számít. Annyira belefáradtam abba a fajta rossz beidegződésbe, hogy ha kilép az ember az ország határain túl, akkor mint valami eszelős rohan egyik látnivalótól a másikig, múzeumtól múzeumig, templomról templomra, hogy a végén ugyan a tényt közölheti, hogy voltam itt is meg ott is, de hogy abból mi marad meg mondjuk egy hónap vagy egy év után, az igencsak kétséges. 

Ellenben sodródtam a színes forgataggal Münchenben, üvöltve bőgtem majd teliszájjal röhögtem a Marienplatzon,  mezítláb ugráltam Ulmban egy patakban, 

literszámra ittam a sört és a mohrent, annyi "pommes mit mayo"-t ettem, mint még soha (néha ketchupra cseréltem a változatosság kedvéért), 

Peter Fox-ra tomboltam sokadmagammal Kempten főterén, 

lenyomtam mindenkit kockában, szinte folyton utolsó voltam DJHero-ban - kivéve ha Manuellel játszottam -, verhetetlen voltam a "Pretty woman" eléneklésében, főleg több pohár mézbor után, 

fotózkodtam utcai automatában, esőben zacskóval a fejemen jártam a boltokat,  

nyertem dartsban, 

beleszerelmesedtem egy border collie-ba,

megmutattuk a fritzeknek a ParkTheather-ben, hogy milyen az a magyar virtus, 

drindl-be öltöztünk és próbafülkében fotózkodtunk,

undorító Hello Kitty-s sütit csináltunk a fiúknak, 

lamantinoskodtunk a strandon, 

reggelente a Szomszédok teleregényt néztem a kávémhoz, csináltam olyan dolgokat, amik kevésbé élveznek publicitást, és hat év kihagyás után végre intenzív két hetet töltöttem egy olyan emberrel, akié a szívem egy igen nagy darabja gyerekkorom óta. 

Úgyhogy láttam, hallottam, szagoltam, éreztem, benyomásokat szereztem, nevettem, ettem, ittam, alig aludtam. A szívemet darabokra törtem, szétosztottam, a darabok nagy részét pedig náluk hagytam:

Facebook fail

Nah, ezt a bejegyzésemet főként lányoknak írom, úgyhogy ha van hímnemű olvasóm - tudom, hogy van - , az most szorítsa össze a fogát, hunyja be a szemét, és gorsan lapozzon tovább egy másik posztra, de ezt kerülje el szélsebesen.

Szóval, tegnap bejelölt Prikaszky Ákos Gergő a facebookon. Ahaaa, bizony! :D Na most alapból tiltott az oldalam idegeneknek, de pár ismerős számára is korlátozott a hozzáférés, úgyhogy random nem szoktak csak úgy jelölgetni a népek, mert hát mire fel. Mondjuk így névre durván ismeretlen volt, de gondoltam, ő csak tudja, ha már én nem. Szerintem ő sem, hacsak nem valami direktmarketing, bár a visszaigazolás óta no reakció, úgyhogy jól elvagyunk. :) A lényeg, hogy hát csak visszaigazoltam, aztán bokát gyorsan lefostam, szemek lógtak, mint a kabátgomb, nyál csorgott a billentyűzetre. Persze mindezt nem egyedül, hát milyenek a lányok ha már ketten vannak egy irodában. Így Csillával volt ám, "Húúú, ezt nézd!" "Nem, inkább ezt, itt jobb!" meg "Anyáááád! De jó pasiiiii!", és hasonló felkiáltások a portfolió nézegetése közben. Én meg gondoltam, majd feszítek mint pók a lucernásban, ha ránéznek az adatlapomra, milyen új ismerőssel bővült az a meglévő 382 darab. Amúgy azóta sem tudom mire fel az ismeretség, de az adatlapja alapján modell és show presenter (ilyen van?:)) a TeleMedia InteracTV keretein belül. Beszarsz, ez az Ezo TV! Néztem, van egy közös ismerősünk, Zeusz Jós. Na jó, őt tényleg ismerem még szandálos-fodros szoknyás-homokozóban játszós korszakomból, mert pár utcával odébb lakott, persze akkor még nem angyal, tisztánlátó és kártyajós volt, hanem a szomszédegyerek. 

Na most, ha már így alakult berakom a kedvenc fotóimat róla, hát azért mégiscsak csajos poszt, lehet álmodozni, ábrándozni aranyoskáim! Nekem a fekete-fehérek a befutók, néhol kicsit hajaz James Deanre. Persze, ez nem valódi hasonlóság, inkább benyomás, nekem egyből ő ugrott be.

Nah, az Ákos-képek:

Amúgy megnéztem, ha beírom a Google képkeresőbe a nevét, akkor kidobja ezeket a képeket, úgyhogy nem hiszem, hogy személyiségi jogokat sértenék. Másrészről meg gondolom úgyis az volt a cél, hogy reklámozza az EzoTV-t vagy magát, úgyhogy ez most itt akkor duplán meglesz. :D

Mellesleg utólag jutott eszembe, az oké hogy mondjuk lánytársaim bepisilnek a gyönyörűségtől a fotói láttán, a pasik meg jó irigyek lesznek, de remélem senki nem fürkészi az adatlapját a foglalkozás résznél. Nem ám azt hiszik, hogy bolond vagyok, EzoTV-t nézek, és én jelöltem be rajongásom tárgyát!  Szarul nem jellemző rám! :)

Megjegyzés: A blogbejegyzés sok helyen túlzó szófordulatokkal él, a szórakoztatás céljából feltupírozza a valóságot. EzoTV rajongók, munkatársak és főleg Ákos, nem hiszem, hogy valaha is olvassátok, de elnézést a genyóságért! - Viszont kurva vicces. És ígérem, ezek után tutira megnézek egy adást. Cserkész becsszó! :D:D:D Persze Facebookra azért nem merem posztolni ezt az írást... :D:D:D

Instagram mizéria - reflektáció

Ma "csodálatos" cikket olvastam Kerenon blogján vagy a Kerenon's blog-on (kinek hogy tetszik), mely azt fejtegeti, hogy mekkora egy foszuhany az Instagram elnevezésű, eredetileg iPhone-ra készült, majd Androidra is kiterjesztett alkalmazás, melyet mint tudva levő, a Facebook 2012. április környékén felvásárolt.  (Megjegyzés: A cikk nem mai darab, jó féléves, nem a reakcióidőm lassú, csupán most került úgymond a látóterembe.)

A cikk természetesen egy felettébb önérzetes androidos tollából származik, ahogy azt a bevezető ékesen példázza. A hangsúly ugyanis erősen eltolódott az IG elemzése helyett abba az irányba, hogy szerinte mekkora egy sznob pöcsfej minden iPhone használó. "Igazából egy erősen limitált funkcionalitású fényképező/megosztó progi néhány effektel. Ennyi. 1000+1 program van ami ezeket a dolgokat nagyságrendekkel jobban, kényelmesebben vagy profibb módon tudja. Hogy mért lett ennyire nagy hype körülötte? Gyanítom ha megfejeljük az iOS (egyedi, hype, sznob, különc) életérzést az Instagram zártságával, akkor a kettő összeadódik, egy elég durva felsőbbrendűségi komplexust eredményezve. Hogy mivel támasztom ezt alá? Elég körülnézni a neten, ahogy a szifonosok tiszta übermensch hangnemben elkezdenek anyázni az Androidos nyitás miatt, mert hogy a "művészek" közé most beengedték a pórnépet. Kezdetben vala ugye az Instagram, kizárólag iOS-ra. Kialakult egy zárt felhasználótábor, akik magukat rohadtul kreatívnak gondolva, elvoltak azzal hogy egymás számára értelmetlenebbnél értelmetlenebb képeket postolgattak. Hosszú-hosszú idő után egyszercsak kijött az Androidos változat, és ez most kihozta a szifonosokból az állatot."  Köszönjük, de ha már azt fejtegetem, hogy mennyire nagyképű szararc valaki, akkor én nem esem abba a hibába, hogy hasonló érzéseket váltsak ki a másikból a mondandóm során. 

Aztán a technikai oldalt nézve van itt két alap hülyeség (a többit nem kommentálom). Aszongya:

"Userbase: Szerintem első ránézésre ezt a progit hipster tizenévesek használják. A "Popular" fül kb így néz ki: Kutya, macska, tájkép, cici, kutya, macska, tájkép, cici,... stb. És persze mindegyik képen rajta van a kötelező szépia filter. Hú de művészi." - Ez úgy faszság mondatonként, ahogy van. 

"Zártság: Tudom ezt már mondtam fentebb, de technikai vonzata is van. A képek sehonnan sem elérhetők, csak a mobilokról. Még a hivatalos weboldalról sem. Sehonnan. Vannak szolgáltatások amik pl dropboxba lementik a képeket, de az már külsős megoldás. Alapból az instagram még arra a készülékre se menti le a képet, amin az készült." - Tényleg? Hogy csak két oldalt mondjak: Statigram és Webstagram, mindkettő mint Instagram web wiever funkcionál, de bőven találni még hasonlókat. Valóban nem mentené le a telefonra a fotókat? Hmmm, akkor mi a tosz az a  több, mint 2000 kép az enyémben? Mellesleg direkt utánajártam és rákérdeztem, hogy az androidos telefon is menti-e a képeket, a válasz egyértelmű igen volt!

Könyörgöm, ha már cikket írok valamiről, legalább teszteljem le vagy nézzek utána annyira, hogy ne közöljek olyan blődségeket, hogy azok egyszerűen a nevetségesség határán is túlmennek. Vagy csak én ügyelek annyira arra, hogy szakmai pontatlanságok ne legyenek az írásaiban? És itt most nem feltétlen a blogomra gondolok, hanem egyéb cikkjeimre.

Az meg csak jelent valamit, hogy a pusztán két éves Instagramnak közel 30 millió felhasználója van, és a Facebook nem kevesebbet, mint 1 milliárd dollárt fizetett érte. De hát az is lehet, hogy a sznobságom miatt nem látok tovább az orromnál, mindenesetre ezt a blogot a jövőben kerülni fogom. Megjegyzem, a többi írását nem olvastam el, nem vagyok egy nagy geekarc, így nem konyítok túl sokat az infos dolgokhoz a felhasználáson kívül, de ha a többi elemzését is hasonló alapossággal írja, akkor köszi, kihagyom. 

A gyönyörű német nyelv

Ma találtam a www.2perc.hu-n az alábbi kis cukiságot. Annyira butaaa, és annyira sztereotip... azok a bajszos kis Hitlerek, bőgtem! :)

Mindenesetre rávilágított arra a pár hete érlelődő gondolatra, hogy ideje felfrissíteni és még inkább elmélyíteni a még bennem nyomokban, valahol mélyen megbújó és nagyon nehezen fel-feltörő egynéhány német szófordulatot és félmondatot, ami még gimiből maradt. Jó lenne a következő utazásom során nem egy Berni-féle német-angol-magyar mixet használni jómagam megértetése céljából. Tudod, ez az elkezded németül, majd kiegészíted és körbeírod angolul azokat a szavakat, amikről végképp fogalmad sincs, és mikor továbbra is bután és értetlenül néznek vissza, nyomatékosítod egy kis magyar "Nem éééérted, baaaaszd meg!" felkiáltással.  

Balaton Sound - a fotó, ami kiverte a biztosítékot

Hát, kérem szépen megérkezett az első fotósorozat a Balaton Soundról, és a facebookon komoly felháborodást váltott ki egy kép. A sok uhubagoly huhogott is rendesen. Tipikus magyar mentalitás, tipikus hozzáállás. Tele az ország megmondóemberekkel, erkölcscsőszökkel és házmesterekkel. A kedvencem: "A szülei biztos büszkék rá!" jellegű hozzászólások. Ugyan, kérem! Nyílván közülünk senki nem volt, aki valaha is a büdös életben fetrengett volna a hányásában, drogozott volna vagy keveredett hasonló szituációkba fiúkkal vagy lányokkal, esetleg fiúkkal és lányokkal. :) Mitől más ha ezt fotón látjuk, ha másnál látjuk? Az meg, hogy mit szólnak a szülei, szintén egy baromi álszent dolog. Úristen, ők talán nem voltak fiatalok? Hát, ha csak a saját házam táján kezdek el söprögetni, akkor nézzük csak! Számtalan sztorit hallottam apum, nagybátyjám és papám kalandjairól, bulijairól, "ereszdelahajamat" típusú megmozdulásairól akár a házasságaikat megelőzően, akár azalatt. Sőt, az első tetoválást is papám karján láttam gyerekkoromban, és már akkor tudtam, hogy nekem is lesz. Ergo, ő nem lenne felháborodva. Aztán kérem szépen, mivel rosszabb a mostani fesztiválhangulat, mint annak idején a hippi mozgalom a maga kommunáival, újragondolt nemi erkölcsi nézeteivel vagy ha már itt tartunk a Woodstock fesztivállal, aminek a lényege a rock 'n roll, a szex és a drog volt. Gyerekek, más a zene, kevesebb a szőr, rövidebb a haj, más a ruha. Ennyi! 

Az ominózus fotográfia :)

Kiváncsi vagyok, a sok szentéletű esetében történt-e már hasonló? Ha nem, valószínűleg az a bajuk. :D:D:D  Úgyhogy love, peace and rock 'n roll! 

Igen, fájt!

A tetoválásaimmal kapcsolatos idióta kérdések eddig kimerültek az "És fájt?"-"Nem bántad meg?"-"Mit fogsz csinálni, ha megöregszel?" hármasban, aminél azt hittem, hogy nincs lejjebb, de rá kell döbbennem, az emberi hülyeség határtalan. Tegnap taxival verettem be a céghez, és mint tudjuk, vannak kényszeres beszélgetők. Természetesen ilyenkor kézenfekvő, hogy a tetoválásom, fültágítóm, piercingem, dreadlockom a téma...mi más?!? Én jobban szeretek kibámulni az ablakon csöndben, tekintve azt a már-már definíció szerű tényt, hogy ami őket érdekli, engem kevéssé sem, ami pedig engem, ahhoz ők nem tudnak hozzászólni, de valamiért egy-két taxis késztetést érez az erőszakkal való beszélgetésre. Így történt, hogy tegnap egy új kérdéssel, és véleményem szerint eddig a legszánalmasabbal bővült a repertoár. A következő beszélgetés zajlott:

Te lány vagy (húúúú, micsoda megállapítás!), és nyílván szőrteleníted a karod (itt már kezdtem rosszul lenni...). Borotválod vagy gyantázod? (Öööö, mivaaaan?) Csak azért kérdezem, mert ilyenkor nem sérülnek meg az ábrák? (Hoppá! Fejem koppan a műszerfalon. Ilyen nincs ebben a kurva világban!) Először azt hittem, hogy ez csak vicc, nem lehet komoly, de a srác - igen, fiatal srác, nem vén trotty!!!! Így még gázabb! - nem nevetett. Kénytelen kelletlen fel kellett világosítanom az alap viselkedési normákról, miszerint ilyen jellegű kérdéseket nem teszünk fel, pláne lánynak, pláne idegennek. Valahogy a szőrtelenítési szokások számomra még az intimitás küszöbét súrolják. Majd arról, hogy neeeem, a tetoválás nem a bőröd felszínén egy festés, hanem két bőrréteg, a hám és az irha között tartózkodik, így nem egykönnyen sérül, sőt zuhanyozni is tudok, nem jön le a víztől. Anyád! Headshot!!!!

Úgyhogy for everybody!!!! Így fogok kinézni 30 év múlva, és egyszerűen imádoooom!

Ezt gondolom, kivéve a szakállas részt. Azt azért talán mégsem erőltetném annyira. :)

Aztán még annyi, hogy addig is beszerzek valami ilyesmi pólót, csak hogy kuss legyen most már! 

LGT: Menni kéne

Menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne,
menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne,
menni kéne, menni kéne, menni kéne,
menni kéne, oh, oh, oh

menni kéne, lökdösődni,
dörgölőzni, összejönni.
lábnyomodban lépegetni,
egy levegőt lélegezni,

menni kéne, mindig menni,
és egy percet sem pihenni,
Menni kéne, nem kérdezni,
csak érezni, csak érezni,

menni kéne, menni kéne, menni kéne,
menni kéne, oh, oh, oh...

menni kéne, minden lépést,
kipróbálni minden érzést,
Szállni kéne szárnyak nélkül,
álmodozni, álmok nélkül,

menni kéne, ringatózni
hópehelyként szállingózni,
menni kérne, megéhezni
vérző lábbal megérkezni.

menni kéne, menni kéne, menni kéne,
menni kéne, oh, oh, oh... 

Menni kéne, menni kéne...

Én itthon meghalok, megszürkülök, elsorvadok, de komolyan... Vissza-vissza-vissza akarok menni! Két hét elég volt, hogy realizálódjon a kurva nagy különbség emberek és emberek, ország és ország között. Egyszerűen nem találom a helyem ebben a zombielandben, hiányzik a színes forgatag. Eldöntöttem, ha itthon kell maradnom, alkoholista vagy drogfüggő leszek, vagy veszek egy BMW Z4-et és feltekeredek az első fára... vagy mindhárom egyszerre. Perpill az egyetlen dolog, ami tartja bennem a lelket, az egy 2 hónap múlva esedékes, ma reggel kapott londoni meghívás. Addig valami nagy dolgon kell ötleteljek, hogy kitöltsem azt a baszott nagy űrt, amit jelenleg érzek. A napi e-mailváltás és videocset Babival, Manuellel és Martinnal még egy szeletkét nyújt a kinti létből, de az itthoni fosakodás az agyamra megy. 

A mai nap legnagyobb eseménye, hogy a vén trotty szomszéd elkezdett hőbörögni, hogy ő már többször szólt, hogy kupi van az udvarunkban, és az utcát sem söpörtük fel fél éve, és bajok lesznek. Anyáááád, az utcát??? Hát, hol nem szarom le az utcát, én nem ott élek. Ezzel szemben Kemptenben a Stadtfesten a fehérhajúak ugyanúgy kint voltak, és mosolyogtak és örültek annak, ahogy ugrabugrálunk este a főtéren és a szökőkútban. Gyuri épp mesélte, hogy a minap Londonban a buszon a kb. 85 éves nénike olvasta a kindléjét, miközben iPodról hallgatta a zenét. Ez most komoly? Ekkora nagy a különbség? Na jó, persze... tudtam, tudtam, csak nem sejtettem.

Ami a leginkább szíven ütött, hogy itthon a kutyatartás mindenféle korlátok közé van szorítva. Az most hagyján, hogy feljelentettek, mert több kutyám van, mint lehetne, de az, hogy sehova nem lehet bevinni őket... Pár hónapja a tacskóval nem mehettem be egy kávézóba Szekszárdon. Magyarországon még igencsak megragadtak a láncon való kutyaszárításnál, a társként való kezelés valami utópisztikus álomnak tűnik. Kemptenben a kutyáknak csak a gyógyszertár és az élelmiszer bolt a tabu. A sima és gyorséttermektől kezdve, a kávézók, a plázák, a ruhásboltok érdekes módon mind be tudják fogadni a négylábúakat. De olyan szinten, hogy például a kávézóban a rendelésfelvétellel egyidejűleg már hozzák a kutyának a vizestálat. De minden étterem és kávézó előtt kint a kutyatál vízzel, ha arra jársz, meg tudd itatni a kutyádat. A csúcs azonban a Hilfiger bolt volt. Amíg Babi ruhát próbált, én pedig várakoztam, az eladó hölgy hozta nekem a hideg vizet, meg egyet neki, majd ha kijön a próbafülkéből. Hiába, meleg volt. Majd megjöttek a fiúk is a kutyával, megjegyzem be az üzletbe, és azonnal ment a kutyatálért, hogy a kutyus is igyon a hőségben. Hát és akkor ne fossam le a bokámat a német mentalitástól? Itthon meg rohadj meg te is meg a kutyád is!