Vasárnap Zsolóval közösen szilvalekvár gyártásra adtuk a fejünket. Hozott nekem egy vödör, igazi fáról szedett, mézédes szilvát, nem ám bolti vastaghéjú, savanyút, mint amihez a múltkor a Tescoban volt szerencsénk.
A fáról szedett szilvának az előnyei mellett azonban meg van az a hátránya, hogy már van lakója, így a szilva egy része sajnos a kukában landolt. Persze így is több, mint 3 kg maradt, ami a feldolgozás során a tízszeresének tűnt, ugyanis egy szilvaszemet 16 darabra vágtunk fel.
Na, innen a receptet már nem tudom pontosan leírni, mert ez igazi "mama-féle" lekvárfőzés: "gondolom és kóstolom formára". Ami a lényeg, hogy Zsoló mamája kiadta az ukázt: Szilvalekvárba soha nem teszünk előre cukrot, hanem folyamatosan kóstoljuk, és ha a végén nem elég édes, akkor elhúzhatjuk fölötte a cukros zacskót. :)
Ami biztos: két vaníliarúd és valamennyi fahéj belekerült. Persze utóbbi csak csínján, mert én annyira nem vagyok fahéj párti. A cukrot viszont annál inkább szeretem, így ebből volt is egy kis vitánk Zsolóval. Szerintem a lekvár attól lekvár, hogy összeragad a szám, ő viszont annyira nem édesszájú. Ami nekem savanyú volt, az már neki pont jó. Így amikor nem figyelt, sunyiban belecsempésztem egy csomó cukrot. Persze így is jó volt. :D:D:D
Azért hagytam kibontakozni, ha már közösen csináltuk: kevergethette a lekvárt.
Összesen 7 kis üveg lekvárt nyertünk ki a 3 kg szilvából, és szerintem nagyon finom lett. Azt kell mondanom, hogy nagyon tehetségesek vagyunk! :):):) Következő közös projektünk a baracklekvár lesz. Csak a mihez tartás végett mondom... :D:D:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése