Ma arról kérdezett Gyula, hogy a németországi kirándulásom során milyen látnivalókat néztem meg, hiszen bár a bázis Kemptenben volt, többfele is jártam a két hét alatt. Hááát, kövezzetek meg, de őszintén szólva semmire nem voltam kiváncsi, ami turistalátványosságnak számít. Annyira belefáradtam abba a fajta rossz beidegződésbe, hogy ha kilép az ember az ország határain túl, akkor mint valami eszelős rohan egyik látnivalótól a másikig, múzeumtól múzeumig, templomról templomra, hogy a végén ugyan a tényt közölheti, hogy voltam itt is meg ott is, de hogy abból mi marad meg mondjuk egy hónap vagy egy év után, az igencsak kétséges.
Ellenben sodródtam a színes forgataggal Münchenben, üvöltve bőgtem majd teliszájjal röhögtem a Marienplatzon, mezítláb ugráltam Ulmban egy patakban,
literszámra ittam a sört és a mohrent, annyi "pommes mit mayo"-t ettem, mint még soha (néha ketchupra cseréltem a változatosság kedvéért),
Peter Fox-ra tomboltam sokadmagammal Kempten főterén,
lenyomtam mindenkit kockában, szinte folyton utolsó voltam DJHero-ban - kivéve ha Manuellel játszottam -, verhetetlen voltam a "Pretty woman" eléneklésében, főleg több pohár mézbor után,
fotózkodtam utcai automatában, esőben zacskóval a fejemen jártam a boltokat,
nyertem dartsban,
beleszerelmesedtem egy border collie-ba,
megmutattuk a fritzeknek a ParkTheather-ben, hogy milyen az a magyar virtus,
drindl-be öltöztünk és próbafülkében fotózkodtunk,
undorító Hello Kitty-s sütit csináltunk a fiúknak,
lamantinoskodtunk a strandon,
reggelente a Szomszédok teleregényt néztem a kávémhoz, csináltam olyan dolgokat, amik kevésbé élveznek publicitást, és hat év kihagyás után végre intenzív két hetet töltöttem egy olyan emberrel, akié a szívem egy igen nagy darabja gyerekkorom óta.
Úgyhogy láttam, hallottam, szagoltam, éreztem, benyomásokat szereztem, nevettem, ettem, ittam, alig aludtam. A szívemet darabokra törtem, szétosztottam, a darabok nagy részét pedig náluk hagytam:
Pipa ^^
VálaszTörlés