Péntek óta ismét autó nélkül tengetjük életünket, mert
valami rejtélyes, megmagyarázhatatlan oknál fogva, mindig akkor adja fel
szánalmas harcát az utakkal szemben, amikor a Krisna-völgyi búcsúba készülök.
Na jó, pénteken 40 km
választott el a FüredJam-től, de szombaton a völgy lett volna az úticél.
Reggeli kávém közben Viktor jelezte
nem kevés szarkazmussal, hogy ne lepődjek meg, hogy a Seicento áll a ház előtt,
ha esetleg a hétvége során megfeledkeztem volna arról a nem elhanyagolható
tényről, hogy a kocsi perpill darabokban van. Mondtam is, ezen már nem lepődök
meg, tekintve, hogy a fostalicska Renault Laguna a legrosszabb időpontokban keseríti az életünket, azon ellenben nagyon is meglepődnék, ha egy Z4 állna a ház előtt, a szélvédőjén egy cetlivel, hogy "Kulcs a postaládában. Boldog születésnapot, kislányom!". Na ez lenne az igazi "lefosom a bokámat effektus". Egyből be is bizonyosodna gyerekkori feltételezésem - aminek nem győztem mindenféle szekrényekben, papírdobozokban, padláson való kutatással bizonyosságot szerezni -, miszerint örökbe fogadtak, és valahol jó messze - mondjuk New Yorkban vagy Los Angelesben - élnek a kőgazdag valódi szüleim, és csak arra várnak, hogy irgalmatlan összegekkel értelmet adjanak földi létemnek és boldoggá tegyék hátralévő napjaimat. Álom, álom, édes álom... :)
Pipa
VálaszTörlés