#napiima

Tegnap igencsak alkotói válságban szenvedtem... Nem volt elég, hogy a borászporté elkészítése után olyan borgőzös állapotba kerültem, hogy azonnali fekvés/alvás lett a jutalmam, még egy hétig az ágyat nyomtam taknyos-torokfájós-paracetamol-kúrás-félhalott állapotban. Lapzárta persze a nyakamon, nagy a nyomás... Két értelmes, összefüggő mondat megírása is kínszenvedés volt. Emiatt felváltva rimánkodtam a Denzel Washington-féle mindent rendbehozó kokainadagért és mantráztam az alábbi sort: "Adj Uram szorgalmat és kitartást, ha már tehetséget nem adtál!"

Azért elkészült a cikk, hamarosan olvasható lesz a márciusi számban. Ha kokaint nem is, kitartást legalább küldött  a nagyfőnök. Csípem az öreget! :)

Napsütéses, madárcsicsergős, kokettálós tavasz... yeeeeee! :)

A hang, amit szeretek

Még mindig a pénteki koncert hozadékát próbálom kiheverni, ami megfázás, torokgyulladás, takonykór stb. képében keseríti az életem. Egyet viszont leszögezhetek, ez már megint az volt, ami megérte... (Még jó, hogy alapjaiban soha nem bánom meg a döntéseimet...)

Szóval, emberek! Bármilyen hihetetlen, de igen, van ilyen. Lehet szerelmesnek lenni valakinek a hangjába! Amikor azon kapod magad, hogy elfelejtesz levegőt venni, vagy már elzsibbadt mindened, mert nem mersz megmozdulni, nehogy megtörd a varázst bármivel vagy elrontsd a pillanatot. Szerelem volt első hallásra, sokadikra pedig folyamatos libabőr. Akkor én most szeretnék egy olyat kérni, hogy hadd legyek rajzfilmfigura, akinek állandó háttérzenéje van, ha megjelenik a színen, a háttérzeném pedig Járai Márk legyen! És igen, nagyon kajálom a szenvedős gitáros, finomkodós lelkű marketinget (is). 

A rajongó tinilány kép erősítése érdekében pedig ezt a szerelmet most szépen bepakolom Brian Johnson, Anthony Kiedis, Jason Mraz, Peter Fox ésatöbbi "hangszerelmeim" mellé a dobozba.

Egy kapuccsínót, lécci!

 szaboberni in "kartúnwőrd"

Hjaaaj, de utálom, amikor tele van szarva tanulókkal a kávézó... Beültem délben egy gyors kávéra. 

Következő párbeszéd:

- Itallapot hozhatok?

- Nem, köszönöm, egy kapuccsínót kérek.

- Egyedül vagy??? 

- Meeeert? El kell ülnöm innen?

- Nem.

- Jó. Nos, akkor továbbra is lesz egy kapuccsínó, amit egyedül (!) iszok meg, ha nem baj.

 Közben egy párhuzamos univerzumban egyébként azt válaszoltam volna, hogy:

1. Szingli vagyok, bazz!

2. Egyedül jöttem, mert kokettálni akartam a másik pincérgyerekkel, aki rendesen kiszolgál, f@szért te vagy itt majomfejű?!?

Hát, milyen sport ez kérem szépen?!?  Most komolyan, ciki egyedül kávézni vagy mi a f@szom?!? Nézzél már ki az egységből, mert kivételesen nem utánfutóval jöttem kétórahosszat locsogni, hanem csak 5 percet akarok eltölteni, amíg ebéd helyett iszom egy kávét. Pffff, utálom, mikor nem a megszokott pincérek vannak. Sőt az embereket is alapvetően utálom. Kivéve az új-zélandiakat. Őket csípem. Velük jól kijövök. Kicsi az esély, hogy találkozzak akár eggyel is.

Élek és virulok

"Enygé kollégának" és mindenki másnak, aki már rettenetesen izgul, hogy hova tűntem az utóbbi időben és remegve várja a posztjaimat, jelzem, hogy élek és virulok, hamarosan visszatérek. Igyekszem majd gyakrabban csámcsognivalóval szolgálni, és megédesíteni unalmas vagy kevésbé unalmas napjaitokat. 

Peace and love és persze napraforgótenger! 

P.S.: Egy kis reménysugár az elkeseredés tengere fölött: a fotóblogom aktívan működik: www.szaboberni.tumblr.com

Koncert statisztika

A tegnapi koncert összegzése számokban:

- rám öntött csapolt sörök száma: 4 db
- lábamra taposások száma: 893635825 db
- lökdösések száma: 2525187948 db
- leamortizált csizmák száma: 1 pár
- helyéből kirottyant, és min. 2 hét fáslizásra ítélt térdek száma: 1 db
- hazafelé énekelt dalok száma: 3 db
- ebből keresztény ének, a templom meglátásának apropóján: 1 db
- ismert dalszövegek száma: 0 db

Konklúzió: ennyi év elteltével is imádom a Prosecturát!!! :)

Kitartok...

Hetek óta nagy az izgalom, ma este Prosectura koncert lesz! Édes a nosztalgia nagyon, megboldogult fiatalságom kedves emlékei törnek elő. 

Emlékszem utoljára 13 (bazz, de kurvára öregszem) éve voltam, persze minősíthetetlen volt. Jól beb@sztunk, végighánytam 5 emeletnyi koleszablakot, elájultam, majd pár órával később felijedtem, hogy koncertre kell (!!!) mennem. Elvonszoltam magam a (ma már nem létező - tejóég, de öreg vagyok!) Zug-ig, majd a melegtől újra beb@sztam, és pont nem ott ébredtem, ahol kellett volna. 

Nyilván ma már lájtosabb buli lesz, nálam mindenesetre mindenképpen ezektől a kis közjátékoktól mentesen fog lezajlani, főleg mert tegnap óta kurv@ beteg vagyok. Már-már ama döntés határára jutottam, hogy el se megyek, de ha a Paracetamol pár órára kihúz a sz@rból, akkor ott leszek az első (második vagy sokadik) sorban.