Menni kéne, menni kéne...

Én itthon meghalok, megszürkülök, elsorvadok, de komolyan... Vissza-vissza-vissza akarok menni! Két hét elég volt, hogy realizálódjon a kurva nagy különbség emberek és emberek, ország és ország között. Egyszerűen nem találom a helyem ebben a zombielandben, hiányzik a színes forgatag. Eldöntöttem, ha itthon kell maradnom, alkoholista vagy drogfüggő leszek, vagy veszek egy BMW Z4-et és feltekeredek az első fára... vagy mindhárom egyszerre. Perpill az egyetlen dolog, ami tartja bennem a lelket, az egy 2 hónap múlva esedékes, ma reggel kapott londoni meghívás. Addig valami nagy dolgon kell ötleteljek, hogy kitöltsem azt a baszott nagy űrt, amit jelenleg érzek. A napi e-mailváltás és videocset Babival, Manuellel és Martinnal még egy szeletkét nyújt a kinti létből, de az itthoni fosakodás az agyamra megy. 

A mai nap legnagyobb eseménye, hogy a vén trotty szomszéd elkezdett hőbörögni, hogy ő már többször szólt, hogy kupi van az udvarunkban, és az utcát sem söpörtük fel fél éve, és bajok lesznek. Anyáááád, az utcát??? Hát, hol nem szarom le az utcát, én nem ott élek. Ezzel szemben Kemptenben a Stadtfesten a fehérhajúak ugyanúgy kint voltak, és mosolyogtak és örültek annak, ahogy ugrabugrálunk este a főtéren és a szökőkútban. Gyuri épp mesélte, hogy a minap Londonban a buszon a kb. 85 éves nénike olvasta a kindléjét, miközben iPodról hallgatta a zenét. Ez most komoly? Ekkora nagy a különbség? Na jó, persze... tudtam, tudtam, csak nem sejtettem.

Ami a leginkább szíven ütött, hogy itthon a kutyatartás mindenféle korlátok közé van szorítva. Az most hagyján, hogy feljelentettek, mert több kutyám van, mint lehetne, de az, hogy sehova nem lehet bevinni őket... Pár hónapja a tacskóval nem mehettem be egy kávézóba Szekszárdon. Magyarországon még igencsak megragadtak a láncon való kutyaszárításnál, a társként való kezelés valami utópisztikus álomnak tűnik. Kemptenben a kutyáknak csak a gyógyszertár és az élelmiszer bolt a tabu. A sima és gyorséttermektől kezdve, a kávézók, a plázák, a ruhásboltok érdekes módon mind be tudják fogadni a négylábúakat. De olyan szinten, hogy például a kávézóban a rendelésfelvétellel egyidejűleg már hozzák a kutyának a vizestálat. De minden étterem és kávézó előtt kint a kutyatál vízzel, ha arra jársz, meg tudd itatni a kutyádat. A csúcs azonban a Hilfiger bolt volt. Amíg Babi ruhát próbált, én pedig várakoztam, az eladó hölgy hozta nekem a hideg vizet, meg egyet neki, majd ha kijön a próbafülkéből. Hiába, meleg volt. Majd megjöttek a fiúk is a kutyával, megjegyzem be az üzletbe, és azonnal ment a kutyatálért, hogy a kutyus is igyon a hőségben. Hát és akkor ne fossam le a bokámat a német mentalitástól? Itthon meg rohadj meg te is meg a kutyád is!