Már régóta tervezem, hogy újra megnyitom a blogot, lett is volna miért, de aztán... Mondjuk jobb lett volna valami vidámabbal indítani, szó se róla. Ma a rossz sorsom úgy hozta, hogy találkoztam anyámmal, aki kezet akart velem fogni. Hogy miért? Hm, gondolom ezt érezte a megfelelő, oda illő köszöntésnek. Még megkérdezte azt is, hogy "mi újság?", amit még annyira sem tudtam mire vélni, tekintve, hogy épp milyen időintervallumra gondol. Ma? Ebben a hónapban? Ebben az évben? Vagy épp az elmúlt 30-ban?
Úgyhogy most leültem egy pillanatra és kinyitottam azt a bort, amivel egy ideje szemezek, sőt múlt héten majdnem megutaztattam Kazincbarcikára is, de az utolsó pillanatban végül mégis itthon maradt.
Gere Tamás 2011-eséről van szó, mely pohárba kerülésekor már gyönyörű intenzív bíborszínnel veszi le az embert a lábáról. Kóstolva bársonyos és krémes, tele gyümölcsösséggel. Már a harmadik töltésnél tartok, és egyszerűen annyira jó inni, hogy szinte egyik korty kívánja a következőt. Mostanában egyébként is ráléptem a portugieser-fanok útjára, az pedig mit sem von le a bor értékéből, hogy miért nyitottam ki, sőt már most kezd halványodni az ok. Pillanatnyilag épp elveszek az élvezet tengerében. Mégis vannak dolgok, amik széppé tudják varázsolni az életet, az adott napot, pillanatot.
